Csak a Volkswagen mert ilyen motort gyártani
Szűk harminc éve a wolfsburgiak megalkották a sorozatgyártású autók történetének egyik legfurcsább belső égésű motorját öt hengerrel
A ’90-es évek végén és a 2000-es évek hajnalán a Volkswagen Csoport egyáltalán nem bánt csínján a szokatlan hajtásláncok-kal. Ferdinand Piëch konszernvezér irányítása alatt úgy tűnt, a vállalat ambícióinak – és a fejlesztésre szánt eurómillióknak – egy-szerűen nincs felső határa. Gondoljunk csak a W-elrendezésű erőforrásokra, a Bugatti Veyron 8.0 literes W16-osától kezdve egé-szen a 4.0 literes W8-asig, amely egy egészen bizarr húzás eredményeként a VW Passat orrában landolt.
És persze ott volt a világ egyetlen utcai V10-es dízele is, a VW Phaetonba és a Touaregbe faragva, amelyről akkoriban mindenki azt hitte, hogy a gázolajos technika abszolút csúcsa lesz – egészen addig, amíg be nem futott az Audi Q7 V12 TDI-je néhány év-vel később.
Ám vitathatatlan, hogy koncepcionálisan ezen blokkok egyike sem volt annyira elborult, mint az a szerkezet, amely jóval szeré-nyebb, tömeggyártású népautókban talált otthonra: a világ egyetlen utcai V5-ös motorja.
Ez a blokk nem sorhatos, és még csak nem is V6-os, hanem a VR motorcsalád egy furcsa leszármazottja. Az R a Reihe (soros) erőforrásra utal, jelezvén, hogy mind a soros motorok keskenységét, mind a V-elrendezésű motorok rövidségét hozza a gép, amelynek hengersorai közös hengerfejen osztoznak. A soros V-motor nem olyan széles, mint a klasszikus V6-ok, de jóval rövi-debb, mint egy sorhat. Tehát ésszerű és sikeres atyja a 15 fokos hengerszöggel készülő kompakt VR6-os, amiből 1997-ben a né-metek lecsíptek egy hengert.
A VW elképzelése az volt, hogy a V5 teljesítményben és dinamikában egyfajta arany középutat jelent majd a négyhengeresek és a nagy VR6 között. Ez persze elegánsan figyelmen kívül hagyta azt az apróságot, hogy a konszern polcain ott pihent egy töké-letes erőforrás erre a célra: a közönségkedvenc 1.8T, azaz a turbós soros négyhengeres.
Persze karaktere eltért, az izgága turbóhoz mérve visszafogottabb, egyenletesebb erőleadású darab volt a 2,3 literes öthenge-res.
Korai, hengerenként kétszelepes (10 szelepes) verziója 150 lóerőt és 205 Nm nyomatékot teljesített, bizonyos piacokon pedig – a Golf, a Passat és a Bora esetében – a 4Motion összkerékhajtással is párosítható volt. Csakhogy sokan inkább a turbós mel-lett döntöttek, így a V5 sosem lett nagy siker, pedig hangja és konstrukciója kifejezett üde érdekesség volt a korabeli amúgy is gazdag motorkínálatban. a hengerfejet egy 20 szelepes kialakításra cserélték, és változó szelepvezérléssel fegyverezték fel a blokkot. A teljesítmény így 170 lóerőre, a csúcsnyomaték pedig 220 Nm-re ugrott. Ebben a formájában a motor még a New Beetle-be is utat talált, ahol a méregdrága és ritka RSi modell VR6-osát leszámítva a legizmosabb választható opció lett.
A többleterő ellenére a kereslet siralmas maradt, így 2003-ra szép csendben kivezették a Golf, a Passat, a Bora és a Toledo kí-nálatából. A „Bogárban” még kihúzta egy-két évig, mielőtt onnan is végleg nyugdíjazták volna, ezzel pontot téve a sorozatgyártású autók történetének egyik legfurább mérnöki kísérletére.