1. Hírek
  2. Ebből az őrült autóból a Volkswagen is csak 2500-at mert gyártani
Újdonság a Volkswagentől

Ebből az őrült autóból a Volkswagen is csak 2500-at mert gyártani

Ezzel a valóban sportos Volkswagen Polóval a 2010-es évek elején tényleg nem a profit volt a cél, hanem a raliban elérhető sikerek maximalizálása.

gti Open Corner

    A VW Polo is felül a villanyvonatra. Röviddel az 50. születésnapjának megünneplése után a Volkswagen imádott kisautója ID Polo néven születik újjá. A modellt először a 2023-as ID.2all koncepció formájában láthattuk, idén pedig már a gyártósorokra kerül.
    A benzinvérűeknek (vagyis most már a “kilowatt-huszároknak”) azonban van egy jó hírünk: érkezik egy ID Polo GTI is. Tisztes 226 lóerővel – és egy pletykált Clubsport változat révén talán még többel – elméletileg minden idők legerősebb utcai autója lesz, amely valaha Polo jelvényt hordott. De vajon kit taszít le a trónról? Biztosan a most búcsúzó, 2,0 literes turbós négyhengeressel szerelt, 207 lóerős Polo GTI-t, igaz? Nos, nem egészen.
    Ugorjunk vissza az időben 2012-be, amikor a Volkswagen gőzerővel készült a következő évi Rali Világbajnokságra (WRC). Ez egy olyan éra kezdete volt, amelyet a németek négy zsinórban megnyert világbajnoki címmel domináltak, mielőtt a 2016-os sze-zon végén, a dízelbotrány utórengései miatt kiszálltak volna a sportágból. Fegyverük a vadiúj, akkoriban hároméves ötödik gene-rációs Polo volt (a belső kódok szerelmeseinek: a 6R). Ennek már eleve volt némi sportos hitele a GTI változat révén, amelyben a VW furcsa, de zseniális, turbóval és kompresszorral is megfújt 1,4 literes TSI motorja dolgozott 180 lóerővel.

    A gyár azonban szerette volna felcsigázni a rajongók étvágyát a közelgő ralis szerepvállalás kapcsán. Így a 2012-es (azóta saj-nos már megboldogult) Wörthersee GTI találkozón lerántották a leplet a Polo WRC Street koncepcióról.

    Agresszív karosszériaszettel, 18 colos rali-stílusú alufelnikkel és a Volkswagen Motorsport kék-szürke csíkozásával azonnal felhívta magára a figyelmet. A gépháztető alatt ráadásul a korabeli Golf GTI 2,0 literes turbómotorja lapult 220 lóerővel.

    A VW akkoriban azt ígérte, hogy ez „egy extrém sportos, kis szériás modell előfutára”, és persze tartották is a szavukat. Az év végére megérkezett a sorozatgyártású változat, amely szinte hajszálra megegyezett a koncepcióval, csupán a matricázása lett egy árnyalatnyit visszafogottabb. A neve pedig Polo R WRC lett – ez volt a történelem első és eddigi egyetlen alkalma, hogy egy Polo megkapta a Volkswagen extra fűszeres „R” jelvényét.

    Az az autó technikailag egy vérbeli homologizációs különkiadás volt: számos elemét úgy tervezték, hogy a raliautónak verseny-előnyt biztosítson a szabályrendszer keretein belül. A motor maradt a koncepció 220 lóerős egysége, amely 350 Nm-es maximá-lis forgatónyomatékot szabadított az aszfaltra.

    Ezt az erőt egy rövid áttételezésű, hatfokozatú kézi váltón keresztül küldték az első kerekekre. A feszes csomaggal a VW sze-rint az autó 6,4 másodperc alatt lőtt ki 100 km/h-ra, a végsebessége pedig elérte a megdöbbentő 243 km/h-t. A mérnökök persze nem álltak meg a motornál: combosabb fékeket és merevebb, ültetett futóművet pakoltak alá. Odabent a szerencsés vásárlókat egy pár vaskos, Alcantarába húzott kagylóülés és egy szintén hasított bőrrel bevont sportkormány várta.

    Hogy miért nem láthatunk ilyet soha a hazai utakon, a válasz egyszerű: ebből az autóból mindössze 2500 darab készült. Ez volt az a kötelező minimum, amire a gyárnak szüksége volt a raliautó karosszéria-változtatásainak homologizációjához, és mindegyik balkormányosként hagyta el a szalagot.

    Ez tényleg csak a legelvakultabb Polo-rajongóknak szólt, amit az árcédula is híven tükrözött. Új korában az alapára 33 900 euró volt, ami mai árfolyamon nagyjából 13,4 millió forintnak felel meg, de ha az inflációt is belevesszük, akkor egy ilyen kisautóért ma közel 19,5 millió forintot kellene kifizetni a kasszánál.

    Ez akkor és most is horribilis összeg egy Polóért, és a VW-nek valószínűleg izzadnia kellett volna, ha 2500-nál többet akartak volna eladni belőle – főleg úgy, hogy abban az évben a hot hatch típusok piacát olyan zseniális (és sokkal olcsóbb) ellenfelek is ostromolták, mint a Ford Fiesta ST vagy a Peugeot 208 GTi.

    A Polo R WRC így megmaradt egy elfeledett, furcsa különlegességnek; egy pragmatikus homologizációs eszköznek, amit so-sem a tömegeknek szántak. A német gyártó történelmében viszont kitörölhetetlen nyomot hagyott. Ha tehát a következő európai autós túrád során egy sűrű küllős alufelniken guruló, R-jelvényes, és látszólag pökhendien sportos, WRC-matricás Polóba botlasz, már tudni fogod: ez nem egy ízléstelen sufnituning, hanem egy igazi, kőkemény és pokolian ritka gép.

Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

Hölgy Hölgy
Úr Úr
Sie müssen bitte der Datenschutzerklärung zustimmen Sie müssen bitte der Datenschutzerklärung zustimmen

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.