Egy évvel a modellfrissítés után megint frissült a VW ID.3
Most a fedélzeti elektronikát fejlesztették
Tavaly új megjelenést és technikát kapott a Volkswagen kompakt villanyautója, most a fedélzeti elektronikát fejlesztették.
A 2023 márciusában bejelentett, és a tavalyi év utolsó hónapjaiban az utcára került felfrissített VW ID.3-as alig pár hónappal később egy újabb, jelentős frissítést kapott. Ezúttal a belső teret alakították át, immár nem a műszer-egység oldalán van az irányválasztó, hanem a jobb oldali bajuszkapcsoló vette át ezt a szerepet, és megérkezett az új generációs fedélzeti elektronika is a nagyobb méretű érintőképernyővel (12,9 col képátló) és gyorsabb hard-verrel.
Utóbbival együtt érkezett a ChatGPT is, tehát a beszédvezérlés során (világnyelven) a mesterséges intelligencia segítségével keres megoldást a fedélzeti rendszer a használó problémájára. A nagyobb képernyőn helyt kapnak gyorselérést biztosító ikonok is, ami a kezelést hivatott megkönnyíteni. Németországban alapáron adják a 231 lóerős hátsó hajtómotort, a többi európai piacon gyárilag marad a 204 lóerős teljesítmény, amelyet aztán utólagos fizetéssel lehet 231 lóerőre növelni – ami lóerő-alapú biztosítással dolgozó országokban, például Magyarország, érdekes jogi problémákat is fel tud vetni, hogyan követi le a biztosítási díj változása a teljesítménynövekedést?
A Volkswagen ID.3 Pro S legfeljebb 175 kW-os villámtöltésre képes, ezenkívül a navigáció által betervezett tölté-sekhez előkondicionálja az akkumulátort az elektronika, ami több perccel tudja lerövidíteni a töltési időt. Aki befi-zet a Park Assist Plus rendszerre, az alkalmazásból távirányított parkolást is végezhet. Új a Wellness alkalmazás, ami frissíti vagy nyugtatja az utast, illetve 20 perces szundikáláshoz (töltési idő…) is megfelelő környezetet teremt a hangulatfény, klíma és zene segítségével. Apropó zene, a feláras tételek listáján már 12 hangszórós, 480 W telje-sítményű Harman Kardon hifi is megtalálható.