Furcsa, de könnyebben parkol...
Arányai miatt érdekes összképet mutat a félbe vágott Volkswagen Bogár

A klasszikus Bogár (eredetileg Barényi Béla tervei alapján) rengeteg frissítéssel és modernizálással hatalmas siker lett és egészen 2002-ig maradt gyártásban, közben több mint 21 millió darab készült, amivel a világ egyik legnagyobb példányszámban értékesített autója. Így Bogárból tényleg mindenféle akad. Beletették már a világ összes motorját a Subaru-bokszertől kezdve a nagy lökettérfogatú, amerikai V8-ig, az autónak pedig konkrétan ezer arca létezik. Mégis mindig akad újdonság, valami olyan, amit még nem láttunk.
Aktuálismodellünk az utóbbi kategóriába esik, ezt a gépet az Egyesült Államokban hozta össze egy ismeretlen alkotó. A Facebook-hozzászólók szerint addig heccelték azzal, hogy őrült ötletét nem tudja megcsinálni, amíg vé-gül belefogott, és összehozta a keskeny Bogarat. A közepéből vágott ki egy tetemes részt, majd a két szélét ösz-szehegesztette, az eredeti motort pedig egy 4,3 literes V6-os motorra cserélte. Az apró, keskeny konstrukció a hatalmas gumikkal biztosan rendkívül jól viselkedik szlalomversenyeken, az épp eladó építésért pedig 5,3 millió forintot kérnek.