Savaria AutóházÚjdonságok
A(z) Savaria Autóház összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
Kína helyett Európában gyárthatja új modelljét a Volkswagen
A cég mérlegeli, hogy a Cupra Tavascan következő generációját a jövőben Európában gyártsa Kína helyettA döntés hátterében az Európai Unió által a kínai elektromos autókra kivetett vámok, valamint az ezek alól frissen megadott mentesség áll, írja a Handelsblatt.
A teljesen elektromos Cupra Tavascan jelenleg Kínában készül. A modell az Európai Unió 2024-ben bevezetett új intézkedései miatt jelentős vámteher alá került. Az EU a kínai gyártású elektromos járművekre további 20,7 százalékos vámot vetett ki a már korábban is érvényben lévő 10 százalékos importvám mellé. Ez összességében komoly versenyhátrányt jelentett a kínai gyártás-ból érkező modellek számára az európai piacon.
Az Európai Bizottság azonban a héten felmentést adott a Tavascan modellre az importvám alól. A mentesség feltétele egy minimumár alkalmazása és egy kvótamodellel szabályozott értékesítési keret. A döntés hónapokon át tartó intenzív egyezteté-sek eredménye volt az uniós hatóságok és a gyártó között.
A lépés új helyzetet teremt a Volkswagen számára. Noha a vámmentesség rövid távon enyhíti a költségnyomást, a cég hosz-szabb távon mérlegelheti a gyártás áthelyezését Európába. Egy ilyen döntés csökkentené a geopolitikai és kereskedelmi kocká-zatokat, valamint stabilabb hozzáférést biztosíthatna az uniós piachoz.
A Cupra márka a spanyol SEAT sportos almárkája, amely a Volkswagen csoporthoz tartozik. A Tavascan kulcsmodell a márka villanyautós stratégiájában, ezért gyártási helyszíne stratégiai jelentőségű kérdés.
Fedezzen fel további híreket
Ezt tudja a legolcsóbb elektromos Volkswagen
Konkrét részleteket is elárult a Volkswagen az ID. Polo-ról
A Volkswagen modellek mostantól Üzbegisztánban is elérhetők
...gyártás is lesz Taskentben
Jetta, Taycan és még sok további modell...
...ezek tűnhetnek el a Volkswagen-csoport palettájáról