Több, mint dublőr
Terepen is magabiztosan
Az elmúlt évtizedekben a pickupok tervezői vért izzadtak, hogy a kékgalléros munkagépből fehérgalléros cél-szerszámot faragjanak. Mit tud adni a Volkswagen annak, akinek bejön ez a technika?
Először is jó tudni, hogy a Volkswagen nem kínál munkagépet az Amarokból, legalábbis Európában nem. A jo-hannesburgi Ford-gyárban készülő új generáció nálunk csak duplakabinnal és már alapesetben is viszonylag ma-gas felszereltséggel kerül a szalonokba. A magasra pozícionált elődöt ismerve ez logikus lépés, és hiába a beszé-lő név, a Ford sem kevésbé a nép autója, és mégiscsak az övék a technika, érthető, hogy szélesebb a választék, s
máris van egy biztos érv az Amarok mellett: ebben nem érzi majd magát melósnak a kedves vevő!
Ezért tényleg mindent megtett a Volkswagen és Dennis Kosik büszke lehet a munkájára, az amerikai stílusával lehengerlő Ranger mellé egy karakteres, azonnal felismerhető Amarokot rajzolt. Bár az egész sztori a spórolásról szólt, hajlandóak voltak költeni rá, hogy a tetőn és persze az üvegeken kívül minden látható elemből egyedit kap-jon.
A harmadik felszereltségtől járó IQ.Light LED-Mátrix fényszórókban szinte az egész lámpát keretező nappali me-netfény/helyzetjelző csíkja borostyánsárgává változik irányjelzésnél. A fém felületek több hajlítást, látványos dom-bornyomást kaptak, és miután ezzel kész voltak, minden létező helyre terveztek egy típusjelzést, nehogy csorbát szenvedjen az identitása. Az első lökhárítóba és a platóajtóba Amarok feliratot nyomtak, a kiemelten fontos V6 embléma csillogó króm, a 4Motion hajtás logója az oldalán már csak matrica.
A 2993 köbcentis, 24 szelepes, V6-os turbódízel 3250-es fordulaton 240 lóerőt, 2250-es fordulaton 600 Nm nyomatékot ad le
A kerékdobok között 1206 mm van, nincs akadálya munkára fogni, elfér az EUR raklap is. Terhelhetősége az ilyen, vezetővel együtt 2423 kilót nyomó, jól felszerelt Amaroknál nem éri el az ezúttal lehetséges 1,16 tonnát, egé-szen pontosan 927 kg, viszont ha fékezett az utánfutó, 3500 kilót is vontathat. Ideális választás lovak, esetleg ha-jók mozgatásához. Ha valaki kempingezni szeretne vele, jó ha tudja, hogy álló helyzetben a teteje 350 kilót elbír. A tetősín opcionális, 166 370 Ft-ért szerelik fel, a 255/65-ös gumikkal szállított, 18 colos felnik a legkisebbek.
A Ford Rangeréhez hasonló elrendezésű, de minden részletében egyedi az Amarok műszerfala
Mások a formák és az anyagok. A jellegzetes kilincs, a Fordtól származó váltókar és persze a 12 colos, álló formá-tumú központi kijelző is beköltözött, mégis érezhetően elegánsabb, letisztultabb az egész.
A vátó 2H állásban a hátsó kerekeket hajtja, a 4A-ban automatikusan osztja el a nyomatékot, a 4H-ban zárja a hajtást, a 4L bekapcsolja a felezőt és ott van még a zárható hátsó differenciálmű is.
A szellőzést képernyőn szabályozhatjuk, a menüjét egy gomb hívja elő.
Ha pl. Pataki Attila után mi is elhagyjuk a várost, kezdenek a helyükre kerülni a dolgok. Igaz, a hátul merev ten-gelyes, laprugós konfigurációnál országúton is számolni kell kisebb pattogással és zötykölődéssel, de egyenletes tempóval haladva könnyen rá lehet hangolódni az Amarok hullámhosszára. Rugózási komfortja megfelelő, a ké-nyelmesebbek közé tartozik. Bármikor elérhető erőtartaléka és nyomatéka szerethetővé teszi a szűk fordulókban.
Az alulkormányzottság ellen hatékonyan dolgozó, agilis irányíthatóság is megerősíti, hogy megérte a Forddal szövetkezni! A hajtáslánc autópályára is alkalmas pickupot tesz alánk, ami mégis a terepen érzi magát a legjob-ban, laza, erdei talajon, sárban és buckákon haladva felszabadul, és minden addiginál kényeztetőbbé válik.