Savaria AutóházÚjdonságok
A(z) Savaria Autóház összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
Új SUV-ot dobhat piacra a VW
Felröppent a pletyka, rövidesen visszatérhet a Tuareg Még múlt év augusztusában lehetett először hallani a VW Touareg nyugdíjazásáról, azonban a hivatalos közlemény csak októ-ber közepén érkezett meg a témában. Ennek szövegezése önmagában is sokat mondó, hiszen a márka úgy jelentette be a csúcs-SUV megszűnését, hogy kiemelték, a belső égésű motoros Touareg búcsúzik 2026-ban. Ez pedig egybecseng a német Automobil-woche értesüléseivel, amely szerint tisztán elektromosként térhet vissza a Touareg.
A feltételezésnek nemrég Martin Sander, a Volkswagen marketingért és értékesítésért felelős igazgatója is helyt adott a brit Autocarnak adott interjújában. Kiemelte, megvan a helye a Touaregnek a márka modellpalettáján, így vizsgálják a következő ge-neráció fejlesztésének lehetőségét.
Sander hozzátette, pontosan tudják, a Touareg sosem fog tudni olyan volument produkálni, mint az olcsóbb SUV-ok, viszont elmondása szerint léteznek olyan vásárlók, akik a tágas utastér és az esztétikus megjelenés mellett vágynak a prémium minő-ségre, viszont sosem köteleződnének el egy prémium márka mellett. Példaként azokat a céges ügyfeleket hozta, akik nem szeretnének felvágni a vagyonukkal, ezért a hivatalos találkozókra sem olyan autóval érkeznének, mint például egy Porsche Macan - mondta Sander.
Amennyiben ténylegesen megvalósul az új "luxus" Volkswagen SUV, annak jó eséllyel ID. Touareg lesz a neve, mivel Sander le-szögezte, az utód biztosan tisztán villanyosként kerülhet a kereskedésekbe. Vagyis nagy eséllyel a Porsche Cayenne Electric által is használt PPE platform adhatja az újdonság alapját, de az SSP padlólemez sem zárható ki, amely elméletben belső égésű mo-tor befogadására is alkalmas lehet, igaz, főként generátorként, egy esetleges EREV hajtáslánc alapjaként, de egyes feltételezések szerint konnektoros hibridek is épülhetnek majd az új platformra.
Fedezzen fel további híreket
Hat évre növeli a garanciát minden új autójára a Porsche Hungária
A Porsche Hungária a mai sajtótájékoztatón jelentette be
Keményebb fellépést akar a kínaiak ellen a VW vezére
Oliver Blume szerint a villanyautók után a kínai gyártású plug-in hibrid járművekre is védővámot kellene kivetnie az EU-nak
Diszkontárú Volkswagen szedán érkezett...
...egy nem elhanyagolható szépséghibával