Beárazták a vadonatúj VW Tiguant
Alapmodelljében 130 lovas lágyhibrid benzines hajtással

A Volkswagen szeptemberben mutatta be a harmadik generációs Tiguant, melynek már meg is kezdődött az értékesítése.
A gyártó hazai konfigurátorában egyelőre még nem érhető el az újdonság, de a németben már igen. Az új Tiguan 19 százalékos adót tartalmazó hivatalos alapára 36 600 euró (13,8 millió forint).
Ezen összeg ellenében egy alapfelszereltségű, hétfokozatú DSG automata váltós 130 lovas 1.5 eTSI vezethető haza.
A hasonló felszereltséggel és szintén DSG váltóval, de már 150 lovas 2.0 TDI motorral szerelt új Tiguan 41 025 eurótól (15,5 millió forint) indul.
A "Life" kivitelű 150 lóerős 1.5 eTSI alaphangon 41 040 euróba (15,5 millió forint) kerül, a csúcsot pedig a 150 lóerős 2.0 TDI R-Line jelenti a maga 49 615 eurós (18,8 millió forint) árával.
A 100 kilométeres hatótávú plugin hibrid ára egyelőre ismeretlen.