Új gyártóegység a láthatáron
Wolfsburgban épül a VW szupermodern villanyautó-gyára

Arról korábban is hallhattunk, hogy a Volkswagen "Trinity" munkanéven egy minden eddiginél modernebb elektromos autót fejleszt és úgy néz ki, ehhez teljesen új üzemet is építenek. A cél az lenne, hogy drámai mértékben javítsák a termelékenységet, ezért készül az új típushoz egy teljesen új gyár is, a vállalat központi telephelyének otthont adó Wolfsburgban.
A tervek szerint az új gyár felépítése 2023-ban kezdődhet, a termelés pedig 2026-ban indulhat. Az első termék egy nagyjából Passat méretű autó lesz, amely 700 km feletti hatótávot kínál majd
egy töltéssel. Hardveresen készen áll majd a 4-es szintű önvezetésre, és alighanem a VW márka csúcsmodellje lesz. Ám az igazi kihívás nem az autó megtervezése lesz, hanem a gyártásé, amellyel el szeretnék érni, hogy 10 munkaóra alatt elkészüljön egy-egy példány.
Egyelőre nemigen részletezték, hogy ezt hogyan tervezik elérni, csak annyit tudni, hogy kevesebb típusváltozat készül majd, kevesebb fajta alkatrészből, még több automatizálással új logisztikai kon-cepcióval. Ezért is építenek új üzemet, mivel gazdaságosabb, mintha egy meglevő gyárat kellene át-szerszámozni.
A VW összesen 2 milliárd eurót szán a Trinity kifejlesztésére, bár az évi 250 ezres kapacitású üzem-ben valószínűleg nem csak ez a típus készül majd, hanem más modellek is, amelyeket a minden ko-rábbi Volkswagen csoportos szabvány paldólemez-utódának szánt SSP rendszerre építenek.