1. Hírek
  2. 50 éves a VW Polo
Újdonság a Volkswagentől

50 éves a VW Polo

A Volkswagen 50 évvel ezelőtt mutatta be az első Polót, és azóta több, mint 20 millió példány talált gazdára a népszerű német kisautóból.

50jahrepolo Open Corner

    A Volkswagen 1975 március elején kezdte meg vadonatúj kisautója, a Polo Wolfsburgban történő sorozatgyártását, majd pedig néhány nappal később a Genfi Autószalonon hivatalosan is leleplezte az 1974-ben debütált Audi 50 olcsóbb testvérmodelljének tekinthető háromajtós típust, melynek első példányait májusban vehették át a vásárlók.

    A 3,51 méter hosszú, 1,56 méter széles és 1,34 méter magas, 2,33 méteres tengelytávolságú első Polo kevesebb, mint 700 kilogrammot nyom a mérlegen.
    A kis tömeghez szerény teljesítményű, mindössze 40 lóerős benzinmotor társul: a 900 köbcentiméteres 4 hengeres szívó erő-forrás 61 Nm nyomatékú, és 21 másodperces 0–100-as gyorsulást, illetve 132 km/h végsebességet tesz lehetővé. A négyfokoza-tú kéziváltós, elsőkerék-hajtású Polót később 50-60 lóerős 1,1 literes motorral is szerelték, a csúcsot pedig a nyomatékosabb 60 lovas 1,3 literes kivitel jelentette, mely már 15 másodperces 0–100-as gyorsulással és 152 km/h végsebességgel bírt. 6 év alatt mintegy 750 ezer első generációs Polo készült, a típus összes változatából pedig azóta már több, mint 20 millió példányt értéke-sítettek.
    A 2017-ben bemutatott, Spanyolországban gyártott hatodik generációs aktuális Polo jelenleg 7,5 millió forinton nyit Magyaror-szágon, mely összeg ellenében egy 95 lóerős 1 literes 3 hengeres motorral és ötfokozatú kéziváltóval szerelt példány vezethető haza.

    A csúcsot a 12,8 millió forintos GTI jelenti, mely 207 lóerős és 320 Nm-es 2 literes 4 hengeres motorral, illetve hétfokozatú DSG automata váltóval felvértezett sportverzió 6,5 másodperc alatt tudja le a 0–100-as gyorsulást és akár 242 km/h-val is képes szá-guldani. Az első komolyabb teljesítményű Polo az 1987-ben megjlent GT G40 volt, mely G-feltöltős méregzsák 115 lóerővel és 200 km/h végsebességgel rendelkezett.

    A 120 lóerős 1,6 literes szívómotoros első Polo GTI-re egészen 1998-ig kellett várni.

Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

Hölgy Hölgy
Úr Úr
Sie müssen bitte der Datenschutzerklärung zustimmen Sie müssen bitte der Datenschutzerklärung zustimmen

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.