1. Hírek
  2. 80-as évek kimaxolva
Újdonság a Volkswagentől

80-as évek kimaxolva

új gazdára vár egy patinás über Golf GTI

retrogolf Open Corner

    A szupersportos elsőgenerációs Golf GTI több, mint 130 lóerővel repít vissza bennünket a 80-as évek elejére.

A Volkswagen 1974 márciusában kezdte meg az első Golf gyártását, mely kompakt népautó első körben 50-70 lóerős motorokkal volt kapható.

    1975 szeptemberében aztán bemutatkozott a sportos hangvételű első Golf GTI, melynek 1,6 literes 4 hengeres szívó benzinmotorja már 110 lóerőt, illetve 137 Nm-t tudott. Később 112 lovas és 150 Nm-es 1,8 literes erőforrás-sal is készült a típus, az ennél többre vágyóknak azonban valamelyik tuningcég kínálatában kellett szétnézniük.

    Többek közt az Oettinger is kezelésbe vette a Golf GTI-t, és most épp eladó sorba került egy remek egészségi állapotnak örvendő példány.
    A szürke fényezésű, fekete/vörös belsős Golf GTI 16S 136 lóerős teljesítményű és harmadik francia tulajdonosa jelenleg 65 000 eurós (25,2 millió forint) kínálja eladásra. Az elsőkerék-hajtású és ötfokozatú kézi váltós kocsi ed-dig 153 700 kilométert hagyott maga mögött, de az 1991-ben felújított motorjában még csak 58700 kilométer van.

Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

Hölgy Hölgy
Úr Úr
Sie müssen bitte der Datenschutzerklärung zustimmen Sie müssen bitte der Datenschutzerklärung zustimmen

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.