Savaria Autóház Hírek

Aktuális híreink

  1. Hírek
  2. A hármas Golf, ami annyira király, hogy megvette a Közlekedési Múzeum
2024.06.23.
Újdonság a Volkswagentől

A hármas Golf, ami annyira király, hogy megvette a Közlekedési Múzeum

Volkswagen Golf III 1.4 Pink Floyd Edition – 1994.

golf3_1994pf

    A Volkswagen 1974-ben mutatta be az első Golfot, ami rövid idő alatt annyira hihetetlenül népszerű lett, amin még Wolfsburgban is meglepődtek. Merész lépés volt az egyes Golf: az elsőkerekes, keresztmotoros kisautó ak-koriban rendkívül modernnek számított és egyáltalán nem hasonlított semmire, ami addig a márka logóját hordta. Kellett is a siker, hiszen akkoriban nem volt rózsás helyzetben a nagy múltú német gyártó, a Golf azonban rövid idő alatt kihúzta a VW-t a mocsárból. Végül 6 millió mk1-et gyártottak, így a típus dicsőséges sikerként vonult be nem csak a márka, hanem az autóipar történelmébe is.

    Ötven éve született meg az egyes Golf, a kabrió pedig rá öt évre. A két modell ugyanaz, mégis mást indított meg.

Irányba fordították a céget, az 1983-ban bemutatott kettes Golffal már kitaposott úton jártak és a második generá-ciót legalább annyira odatették, mint az elsőt. A szögletes forma keveset változott, mégis az mk2 egy teljesen más, újonnan kifejlesztett autó volt. Az elődhöz hasonlóan egyszerű, de rendkívül tartós kettes Golfból végül több, mint 6,3 millió példány talált gazdára.

    A szép, gyári állapotú hármas Golfok észrevétlenül eltűntek az utakról. Egy ilyen makulátlan, patent állapotú da-rab láttán tűnik fel igazán, hogy mennyire érett, időtálló és letisztult formájú autó ez. A hármast már meglegyintet-te a modern idők szele, és a kettesnél drasztikusan frissebb, de közben azért maradt a visszafogott, németesen kimért stílus, ami még így 33 évvel az 1991-es bemutató után is remekül áll neki. Mivel a fazon jól öregedett, szin-te hihetetlen, hogy a korai hármasok a koruk alapján már bőven veteránnak számítanak.
    Pink Floyd és Volkswagen: hogyan és miért? Ez a darab nem azért különleges, mert egy tűzokádó VR6 morog benne, és nem is azért, mert egy piros biztonsági öves, jubileumi GTI. Ez is egy különkiadás, egy Pink Floyd Edition, amit kizárólag 1994-ben gyártottak. Némileg csalódás, hogy semmilyen megdöbbentő megfejtés nincs: annyiról van szó, hogy a Volkswagen akkoriban együttműködött a Pink Floyddal. Az együttes hét év kihagyás után, 1994-ben mutatta be az új albumát, a "The Division Bell"-t és turnét is szerveztek az albumhoz, amit a Volkswagen tá-mogatott.
    A Golf Pink Floyd Edition nem egy drága, gyűjtői kiadás volt, csak apró finomságokban tért el egy sima hármas Golftól. Extrák nélkül kívülről csak matricák utalnak rá, hogy különkiadásról van szó, még az alufelni se volt alap. Felárért kérhető volt egy kimondottan csak ehhez a változathoz rendelhető szín, az érdekes gyönyházkék, amit a beszédes "Soundblue" néven ismert.


Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

checkbox_default

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.