Újdonság a Volkswagenről
2022.07.31.

Megszületett a Volkswagen első teljesméretű drónja

Akár egy egész családot képes fuvarozni
V.MO

    A 11 méter hosszú V.MO-t a Volkswagen kínai leányvállalata gyártotta le, és a tervek szerint akár négy utassal képes lesz 200 kilométeres távolságot megtenni.

    Az eVTOL (Electric Vertical Take-Off and Landing, vagyis egy függőleges fel- és leszállásra képes elektromos légi jármű) tervezésében a Tangerine nevű londoni székhelyű dizájnstúdió is részt vett, mi-után megnyert egy versenyt a Volkswagennel való együttműködésre, ahol is a drón külső és belső kia-lakításának megtervezését kapta feladatul a stúdió.
    A gyártócsapat által a fekete-narancs csíkozás miatt “Repülő Tigrisnek” keresztelt elektromos sze-mélyi repülőgép több, mint 11 méter hosszú, mintegy 10,5 méter széles A fel- és leszállást megköny-nyítendő a helikopterekre jellemző csúszótalpakkal rendelkezik.

    A következő két évre a Volkswagen célja, hogy a V.MO-t szigorú tesztelésnek vessék alá. A végső tesztek során a tervek szerint a jármű négy utas befogadására lesz alkalmas csomagokkal együtt és összesen 200 kilométert tud majd megtenni egy feltöltéssel.

    A Volkswagen China tárgyalásokat folytat a személyszállító repülő kereskedelmi célú gyártásához szükséges tanúsítvány megszerzéséért.